Az Élet Igéje, 2010. október

„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” (Mt 22,39)

Ezt az igét már az Ószövetségben is megtaláljuk. Jézus egy kérdésre felel ezzel a mondattal. Válasza a próféták és Izrael tanítóinak hagyományaival teljes összhangban áll, ők ugyanis a Tóra, a Bibliában megfogalmazott isteni tanítás alapját keresték. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: „Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyűlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. A többi mind ennek a magyarázata.” A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetből fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Nem szerethetjük tehát Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek, s ez az, ami „a törvényben általános érvényű alapelv.” Jézus megerősíti ezt, és hozzáfűzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az első, a legfőbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. A hasonlóságot hangsúlyozva Jézus végérvényesen eggyé forrasztja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.”

„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.”

Az evangélium világosan megmondja, hogy minden létező ember – legyen férfi vagy nő, barát vagy ellenség – a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyszerre egyetemes és személyes. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élők szeretetében ölt testet. De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelállónak – a felebarátunknak – érezzük azokat is, akik nagyon távol vannak tőlünk? Ki az, aki segít legyőzni önszeretetünket, olyannyira, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Csak Isten ajándéka lehet, sőt Isten szeretete, és ez „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe.” Nem hétköznapi szeretet, nem is egyszerű barátság vagy puszta emberszeretet, hanem az a szeretet, ami a keresztséggel kezd szívünkbe áradni: maga Isten, a Szentháromság élete, és ebben a szeretetben mi is részesedhetünk. Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell a tulajdonságait, ahogy az evangélium és a Szentírás elénk tárja. Alapvető vonásait a következőkben foglalhatjuk össze: Jézus, aki mindenkiért meghalt, és mindenkit szeretett, először is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul. Nem olyan, mint amit mi élünk sokszor; nem egyszerű emberi megnyilvánulás csupán, amely a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki… Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tűri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: számára nem létezik rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnőtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki másikhoz, a vallási különbségeket sem veszi figyelembe. Ez a szeretet mindenkit szeret. Tegyünk így mi is: szeressünk mindenkit! Az igazi szeretet másik jellemzője, hogy elsőként szeret. Nem várja, hogy szeressék, mint az emberi szeretet esetében szokásos: azt szeretjük általában, aki bennünket szeret. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bűnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát a megmentésünkre. Mindenkit szeretni tehát, és elsőként szeretni. Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban: – „Nekem tetted” – mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is. Az igazi szeretet a barátját és az ellenségét is szereti: jót tesz vele, imádkozik érte. Jézus azt is akarja, hogy a szeretet, amit a földre hozott, kölcsönössé váljék; hogy az emberek szeressék egymást, egészen odáig, amíg el nem jutnak az egységre. A szeretet e tulajdonságai jobban megértetik velünk az e havi igét, és segítenek mélyebben megélni.

„Szeresd embertársadat, mint saját magadat.”

Igen, az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát. És ez szó szerint értendő: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban, és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedővel, és örülni az örvendezővel; kész a másik terheit hordozni, és – mint Pál mondja – képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejeződik ki, hanem valódi tettekben. Aki más hitet vall, az is törekszik megélni az úgynevezett „aranyszabályt”, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerűen és kifejezően így fogalmazza meg a lényegét: „Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném.” Ez a hónap jó alkalom lesz hát arra, hogy nagyító alá vegyük szeretetünket a felebarát iránt, akinek oly sok arca van: hol szomszédunkban vagy iskolatársunkban, hol barátunkban vagy legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háborúban élő emberekben, a természeti katasztrófa sújtotta területek lakosaiban, értesülünk az ő szenvedéseikről is a televízióból. Azelőtt nem ismertük őket, és nagyon távol voltak tőlünk, de immár közel vannak, felebarátaink lettek ők is. A szeretet alkalomról alkalomra meg fogja súgni, hogy mit tegyünk, és fokozatosan ki fogja tágítani szívünket Jézus szívének a méretére.